07292nab a2200229 i 4500 acta4166 20260205154920.0 161015s1975 hu o 000 hun d 0324-6965 SZTE Egyetemi Kiadványok Repozitórium hun hun spa Anderle Ádám Algunos problemas de la evolución del pensamiento antiimperialista en Cuba entre las dos guerras mundiales [elektronikus dokumentum] : comunistas y apristas / Anderle Ádám University of Szeged, Magyar Medievisztikai Kutatócsoport Szeged 1975 1-85 Acta Universitatis Szegediensis : acta historica 52 A szerző kubai sajtóanyag, valamint a hozzáférhető (rendezett) archivális anyag alapján az antiimperialista harc és gondolat néhány problémáját tekinti át tanulmányában. Az első fejezetben az első világháború utáni latin-amerikai antiimperialista tömegmozgalom fő sajátosságaiból kiindulva a kubai forradalmi diákmozgalomból kinövő népi egyetem, s Julio Antonio Mella szervező és ideologiai tevékenysége eredményeképpen a népi egyetemből kibontakozó Antiimperialista Liga tevékenységét mutatja be, mely a kubai kommunistáknak az antiimperialista küzdelemről (a Komintern ösztönzésére) kialakított koncepcióját tükrözi. Bemutatja, hogy 1927 után a Komintern politikájában bekövetkezett negatív változások, s más nemzetközi politikai tapasztalatok hatására hogyan szűkült le szektásan a kezdeti helyes koncepció. Ez a kommunista politika Kubában az Atuey folyóirat körül létrejött aprista mozgalom elleni ideológiai-politikai harcban jól tükröződik. Az aprista mozgalom a reformista, „békés" antiimperializmust hirdetett, „obrerista", szociáldemokrata mázzal „bevont" politikát fogalmazott meg, s igyekezett dezorientálni a kubai munkásosztályt. A Kubai Kommunista Párt és Mella ideológiai harca jogos és helyes volt, ugyanakkor együtt járt a középrétegtől (kispolgárság, értelmiség) való elzárkózással is. Ez a politika az Antiimperialista Liga tevékenységét is nehezítette. A második fejezetben a tanulmány az 1929—1933 közötti időszakban vizsgálja a KP antiimperialista tevékenységét. A nagy világválság Kubában összekapcsolódott egy ciklikus gazdasági válsággal, valamint mély politikai válsággal is. E helyzetben a KP a munkás-paraszt kormány jelszavával egy „szovjet" típusú hatalom megteremtését célozta meg, a KP hegemóniáját fogalmazva meg az elkövetkező forradalomban. A kubai politikai-gazdasági válság azonban a kispolgári tömegek forradalmasodását hozta, s a politikai események elemzése során (Machado bukása, a Grau-Guiteras kispolgári kormány létrejötte, Batista és a hadsereg pozíciójának megerősödése) a KP fokozatosan és helyesen kezdte korrigálni hibáit. E fejezetben ismerteti-a szerző a Kubai Aprista Párt (PAC) megalakulásának körülményeit, programját, egyúttal bemutatva az ugyancsak ekkor megalakult trockista párt és a szocialista párt reakcióját az Aprista Párttal szemben. Az összes munkás-orientációjú párt hevesen támadta a PAC-t mely „marxista" köntösben jelent meg, az „osztályharcot", az antiimperialista politikát békés módszerekkel realizáló akaró, s ugyanakkor erős antikommunizmust is tartalmazó „alternatívát" kínált. A PAC ekkor saját szervezeti keretein belül kívánta tömöríteni az „összes dolgozó osztályokat", s veszélyeztette a munkásmozgalom szervezeti-ideológiai autonómiáját. A harmadik fejezetben a szerző a kubai burzsoá antiimperialista pártok (PRC-Auténtico és Joven Cuba) létrejöttét, programját, ideológiáját mutatja be. E pártok létrejötte a kubai burzsoákispolgári tömegek radikalizálódását, politikai tudatosodását tükrözte. A PRC-Auténtico a kubai burzsoázia, az imperialista-ellenes érdekeltségű nagybirtokosok érdekeit tükrözte, s a parasztságot, kispolgárságot, munkásosztályt saját soraiban, egy szuverén, demokratikus, polgári Kubáért folyó harcban kívánta tömöríteni. Guiteras vezetésével a Joven Cuba eljutott a szocializmus igenléséig; ennek eléréséhez átmeneti szakaszt látott szükségesnek, ahol a munkásosztály és a kispolgárság forradalmi hatalma az antikapitalista út garanciája lenne. Guiteras a kommunistákkal történő együttműködést szükségesnek tartotta. A KKP 1934—35 közt a helyzet elemzése, a más antiimperialista erőkkel történt viták és számos kudarc után még a Komintern VII. kongresszusa előtt helyesen dolgozta ki az antiimperialista harc stratégiáját, egy nemzeti, demokratikus, antiimperialista forradalom jelszavában; politikai gyakorlatában közeledett a PRC-A és a J. C. felé. Az 1934—35-ös politikai események — az ellenforradalmi erők felülkerekedése — azt jelentették, hogy az aprizmus békés antiimperializmusa nem tudott tömegeket szerezni, a PAC nem tudott erős A negyedik fejezetben a Komintera VII. kongresszusa utáni politikai-ideológiai eseményeket tekinti át a tanulmány. Bemutatja, hogy a VE. kongresszus realizálása hogyan történt a KP részéről, s azt, hogy a burzsoá antiimperialista pártok milyen politikai vonalat alakítottak ki. A fő esemény, hogy a PRC-A felszívta magába a Joven Cubá-t és a PAC-t. A szerző megvizsgálja, hogy a PRC-A „aprásítása" hogyan történt meg 1938—40 között: a kubai nemzeti burzsoázia pártja, a roosevelti „jószomszédság" politikához, az antifasiszta demokratikus politikához fűzött illúziók során (félve a megerősödött munkásmozgalomtól is), hogyan vált reformista antiimperialista párttá, hogyan alakult ki a'készség az imperializmussal való megegyezésre. A szerző kiemeli: e folyamatban a PRC fő ideológusai a volt kubai Aprista Párt tagjai voltak. A tanulmány egy rövid fejezetben a politikai-ideológiai fejlődés néhány tanulságát emeli ki. Rámutat, hogy 1935 táján a KP és a Joven Cuba Guiteras-féle vonulatában a forradalmi kispolgári gondolat az imperializmus elleni harc elemzése során közös platformra jutott. Ez a korszak legnagyobb eredménye. A burzsoá antiimperializmus mérsékelt, békés lehetőségeket hirdető vonulata a PRC-A, a Joven Cuba mérsékeltjeinek és a PAC-nak egyesülése következtében a kispolgári és burzsoá tömegeket maga mögé tudta állítani, s lett legnagyobb párt 1940 után. Ugyanakkor a Grau San Martin-féle PRC-A. lehetőséget kapva eszméi realizálására, lényegében imperialista-barát platformra került s lejáratta magát, bebizonyítva ezzel, hogy nem alkalmas Kuba „neokolonia" helyzetének megváltoztatására. Ezért az 50-es években a forradalmi mozgalmak az 1930-as évek forradalmi örökségéhez visszanyúlva a „kommunista-guiterasi" koncepciót kezdhették továbbépíteni. Bölcsészettudományok Történettudomány és régészet Kuba története - 1920-130-as évek, Politikatörténet - Kuba - 1920-130-as évek http://acta.bibl.u-szeged.hu/4166/1/historica_052_001-085.pdf Dokumentum-elérés