A bennünk élő Nagy inkvizítor Carl Schmitt és Dosztojevszkij /
A második részben tehát láttuk, hogy Max Weber társadalomfilozófiája szerint a modernitás megragadható a racionalizálódás folyamatával, amely egy nehezen áthidalható töréshez vezet a társadalomban. A harmadik részben láttuk, hogy Carl Schmitt elmélete erősen támaszkodik erre az elméleti keretre, lév...
Elmentve itt :
| Szerző: | |
|---|---|
| Testületi szerző: | |
| Dokumentumtípus: | Könyv része |
| Megjelent: |
SZTE Eötvös Loránd Kollégium
Szeged
2011
|
| Sorozat: | Acta Szegediensia Collegii de Rolando Eötvös Nominati : Eötvözet
1 |
| Kulcsszavak: | Carl Schmitt, Fedor Mihajlovič Dostoevskij, Filozófia, Vallástudomány |
| Tárgyszavak: | |
| Online Access: | http://acta.bibl.u-szeged.hu/55589 |
| Tartalmi kivonat: | A második részben tehát láttuk, hogy Max Weber társadalomfilozófiája szerint a modernitás megragadható a racionalizálódás folyamatával, amely egy nehezen áthidalható töréshez vezet a társadalomban. A harmadik részben láttuk, hogy Carl Schmitt elmélete erősen támaszkodik erre az elméleti keretre, lévén a jogfilozófiában próbálja meg (1) egyfelől megvilágítani a teológia legitimitásának eltűnését, (2) másfelől a teológia ilyetén eltűnése nyomán keletkezett politikumot teológiai párhuzamok segítségével leírni. A negyedik részben ezen leírás nyomán jelent meg a katekhon politikai fogalma, amelyik rendet visz a világba, és ezáltal fenntartja azt. Tehát a katekhon, a Nagy Inkvizítor már kívül áll a teológia korszakán: számára már a tét nem az autentikus politikum, hanem annak megmentése. A megmentés természetesen magában foglalja a Sátán ajánlatának elfogadását, azonban azt – amennyiben elfogadjuk, hogy a politikum az ember lényegéhez tartozik, és a politikum szükségképpen reprezentáció – nem lehet nem elfogadni, hiszen azzal az embert mint olyat szüntetnénk meg. Azonban az ajánlatot csak akkor kell elfogadni, ha már a teológiai nem rendelkezik legitimációval. És állításom szerint éppen erről szól Schmitt a Nagy Inkvizítorról tett megjegyzése: neki van igaza: ha már az emberek nem hisznek, akkor szükség van valakire, aki a rendet fenntartja. Schmitt is, amíg volt esélye annak, hogy a weimari köztársaság legitimitása megőrizhető, küzdött érte. Amint azonban elveszett, elfogadta a Sátán ajánlatát, és a rend oldalára állt. Schmitt állítása csak egy olyan világállapotban érvényes, ahol a transzcendentális többlet már nem legitimálja a politikumot. Vagyis a konklúzió: Dosztojevszkij szándéka szerint egy hamis dilemmát vázolt, ahol mindkét választás rossz választás, amennyiben a premissza elfogadása a probléma maga. |
|---|---|
| Terjedelem/Fizikai jellemzők: | 51-55 |
| ISBN: | 978-963-306-107-7 |
| ISSN: | 2062-8439 |